2014. április 3., csütörtök

EGY ÚJABB TAGGAL BŐVÜLT A BANDA! (Na jó, kettővel)

Nem feltétlenül akartam folytatni a blogot, de a zuglói MSZP hülyeségszintje mindent visz. A mi Zuglói Bohócunk mellett mit gondoltok ki kampányol hetek óta Tóth Csaba összef.., kormányváltós jelölttel? Na ki?





Hát Gotti! Na nem a New Yorki Gambino család egykori vezetőjére kell gondolni. Neeeeem. Magyarországnak van saját nemzeti Gottija. A mi Gottink Pesten él, egy kicsit bűnöző, (magáról legalábbis  ezt állítja), mellesleg utálja a zsidókat és a Fideszt. Költői géniuszát és lelki mélységét a következő igen sikeres klipből is láthatjuk.


Tehát Gotti hetek óta kampányolgat, Tócsával, láthatóan „bevédték” a jelölt urat, aki nyiltan mutatkozik Gottival. Gotti meg a Pozitív Zuglói Bohóccal. Hogy mitől félhet Tócsa nem tudni. Mindezt pár tízezer ember már látta a Bosnyák téren az utóbbi hónapban, jellemzően szombat reggel...



Gotti irányultságáról a legbeszédesebb a Soher Himnusz című „rap eposza”, ennek szövegét kőkemény betyársereges stílusban írták.

"uniós az ország, nevetséges dolgokkal
lepaktáltak ezek is a kibaszott zsidókkal
egyre több indokkal szolgáltok ahhoz
hogy sortűz elé basszunk a falhoz"

"ez az ország a miénk a magyaroké baszki
minden büdös köcsögöt haza fogunk baszni"

 "elég volt ebből lángoljon minden, bibliai pusztulás lesz, kegyelem nincsen"



Gotti Feat MRW Soher Himnusz

Na erre varrjon gombot Mesterházy Attila! Majd pár hét múlva az Élet Menetén az első sorban biztos jót dumálnak Tóth Csabáról az atyafiakkal. Megkérdezik tőlük: Te Attila, biztos komolyan gondoltátok ti, hogy beveszitek ezt a Gotti gyereket a kampánycsapatba? Ez a himnusz lehet hogy Soher, de annyira nem kóser…

És a végére slusszpoén gyanánt a zuglói MSZP facebook képein megtaláltam Gottit, de ennél sokkal érdekesebb az, hogy láthatóan bevették a csapatba Asszonyverő Várnai Lászlót is, akit az LMP-ből kirúgtak az utcai családi „lökdösődés” miatt.  Nos, akkora lett az összefogás, hogy Gotti és Várnai ugyanott lájkolgatják Tóth Csabát és a papcsákekéző bejegyzéseket..
A végére pedig itt van egy hansúlyozottan fikciós, csak a vicc kedvéért készítetett szösszenet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése